Fiatal vállalkozóként jobb, ha a lehetőségek lebegnek a szemed előtt

Ezúttal Benedek Miklóssal, Budapesten, a 11. kerületben található Hilkont Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a könyvelési szolgáltatásról, mint vállalkozásról. A Konyvelok.hu bepillantást nyerhetett a leghasznosabb ügyfélszerzési stratégiájukba, de szóba került az online jelenlét jelentősége is.

Amikor a vállalkozása elindult, akkor a kérdőjelek, vagy inkább a piaci jelenségekre adott válaszok voltak jelen nagyobb arányban Önben?
Igazából egyik sem. Amikor a vállalkozásomat elindítottam nem az előttem álló veszélyek, vagy kockázatok foglalkoztattak, sokkal inkább a benne rejlő potenciál. Azt gondolom, hogy ez így is van rendjén, hiszen fiatal vállalkozóként jobb, ha a lehetőségek lebegnek az ember szeme előtt, mint a vele járó buktatók. Nyilvánvaló így utólag, hogy akkor sok mindent nem láttam előre, sok mindenre nem gondoltam, de ezeknek a saját bőrünkön való megtapasztalása egy természetes folyamat velejárója.

A vállalkozásom megindításában nagy szerepe volt annak, amit a főiskolai gyakorlat alatt megtapasztaltam. Édesapám révén ugyanis lehetőségem volt egy közel KKV méretű, több évtizedes múltra visszatekintő könyvelőirodában elhelyezkedni, ahol, amellett, hogy lenyűgözött a munka szervezettsége, az ún. „nagyüzemi” jelleg, már pár hónap után láttam azokat a belső feszültségeket, problémákat, amelyek gátat szabtak, vagy legalábbis lelassították a további fejlődést. Lassan azonban összeálltak a „kockák” a fejemben, és úgy döntöttem, hogy érdemes belevágni egy saját vállalkozásba. Azt gondoltam, hogyha az alapfeltételek adottak, gondolok itt a felelősségteljes hozzáállásra, a szakmai kihívásokkal szembeni motivációra, nagyon nagy kockázatot nem futok vele.

A kötelező továbbképzéseken túl vezetőként tréningezi magát valamilyen módon?
Igen, folyamatosan. Több alkalommal volt módon részt venni több napos vezetőképző-, illetve személyiség tréningeken, ahol a szituációs gyakorlatokból rengeteget tanultam. Ezen túlmenően megdöbbentő, hogy a különböző pszichológiai tesztek milyen önismeretet nyújtanak segítve így ez erősségek felismerését, valamint a gyengeségek kezelését.

A könyvelőiroda mellett tanácsadással is foglalkozom már több éve, ahol együtt dolgozom közép-, és felsővezetőkkel, illetve az alájuk tartozó beosztottakkal. A közös munka során folyamatosan figyelem a különböző vezetői készségeket és képességeket, illetve azok elfogadottságát, hatékonyságát. A tréningek, a tesztek illetve az ilyen jellegű megfigyelések átemelése, adaptálása sokszor jelentenek segítséget a vezetők számára a kommunikációtól elkezdve, a motiváció növelésén át egészen a számonkérésig.

Rendelkezik valamilyen idegennyelv-ismerettel? Ha igen, milyen előnnyel jár ez ebben a szakmában?
Igen, angolul tárgyalási szinten, míg németül és franciául társalgási szinten beszélek. Azt gondolom, hogy a nyelvismeret mindig, mindenhol csak hasznunkra válhat, akár a legváratlanabb helyről is érkezik erre igény. Sajnos nem gyakori, de volt azért már rá példa, hogy egy ügyfelem helyett nekem kellett az angol partnerével egyeztetnem, amivel jól járt az ügyfelem, hiszen helyette hitelesebben tudtam válaszolni a partnerének, jól járt a partnere, hiszen választ kapott a kérdéseire, illetve jól jártam én is, hiszen ez is csak növelte azt a fajta sokoldalúságot, amit igyekszem képviselni.

Az Ön könyvelői praxisa hogyan találja meg az ügyfeleit? Elmondaná, mi az Önök számára leginkább bevált ügyfélszerzési stratégia?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, ami véleményem szerint általában fejtörést okoz a könyvelők, illetve a könyvelőirodák vezetői számára. Nekem az a személyes tapasztalatom, hogy önmagukban a hirdetésekkel csínján kell bánni, ugyanis ez az a fajta dolog, amire akár milliókat is lehet fordítani, viszonylag kevés hatékonysággal. Nagyon régen kipróbáltam a direkt marketinget, hideg hívásokat, semmi eredménnyel… amin persze így utólag egyáltalán nem csodálkozom.

Megítélésem szerint a könyvelői szakma a bizalomra épül, ezért én személy szerint nem hiszek abban, hogy az utcáról csak úgy be tudnak esni a jól fizető ügyfelek, akik mindenfajta előzetes információ, ajánlás nélkül csak úgy megbíznak az illetőben és megosztják a vagyoni, jövedelmi helyzetüket. Mondom ezt általában, vannak persze kivételek. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szabad, vagy nem érdemes hirdetni, csak nagyon csínján kell vele bánni, ha valakinek nem egy éves keretet „kell” erre elköltenie, hanem számít a kiadott összeg közép, vagy hosszú távú megtérülése. Emellett persze tudom, hogy sokszor nagyon nehéz ezt a fajta megtérülést egy az egyben mérni, hiszen lehet, hogy valaki 5 évig hirdet valahol látszólag eredménytelenül, azonban 5 év után mégis sikerül egy olyan ügyfelet beakvirálnia a hirdetésén keresztül, aminél kijelenthető, hogy megérte. Emellett fontos és egyre fontosabb az internetes jelenlét mindenfajta formája, ahol tudom, hogy nekünk is van lemaradásunk, elsősorban a Facebook-ot illetően.

Véleményem szerint azonban egy bizalomra épülő szolgáltatás esetén, hasonlóan pl. az ügyvédekhez, a legjobb cégér maga a szolgáltatás. Ha valamelyik ügyfelünk elégedett velünk, az általunk végzett szolgáltatással, akkor ő is szívesen ajánl egy-egy üzleti partnerének, tudván, hogyha ő nem csalódott bennünk, kicsi az esély, hogy a partnere fog.

Mit gondol, mennyire fontos manapság, hogy egy vállalkozásnak jelen esetben könyvelőirodának  saját honlapja legyen?
Véleményem szerint egy saját honlap minden vállalkozás esetében egy fontos mérföldkövet jelent. Önmagában a könyvelőiroda komolyságát, elhivatottságát erősíti, ha rendelkezik egy saját domainnel, illetve mögötte egy jól megszerkesztett, akár szakember által felépített honlappal, ami bárhol, bármikor büszkén felmutatható. Ezen túlmenően sokszor ügyfélcsalogató szerepe is lehet egy profin felépített honlapnak, hiszen nem kell egy-egy kommunikáció alkalmával megismételni azokat az információkat, amelyek egyébként is megtalálhatóak ott, elegendő csak lehivatkozni ezeket.

Az Ön vállalkozása már bizonyított! Mit tanácsolna azoknak, akik a könyvelői szakmában pályakezdők, de esetleg nem tudják, hogy mi lehet az első lépés?
Mindenkinek, aki ezzel szeretne foglalkozni, azt tanácsolom, hogy legyen elszánt, céltudatos és jól szervezett. Nagyon fontos, hogy a fiatal pályakezdőkben is meglegyen az a fajta kitartás, ami elengedhetetlenül szükséges a célok elérésében, enélkül ugyanis a kudarcok kerülnek előtérbe az apró sikerek helyett, ami könnyen elkedvetlenítheti a vállalkozó szelleműeket. Végül vallom, hogy ebben a szakmában is elengedhetetlen a folyamatos fejlődés, az önmagunk fejlesztése, ami magabiztosabbá, sokrétűbbé tesz bennünket az előttünk álló akadályok leküzdésében.

A Hilkont Kft. 2011-ben regisztrált a Konyvelok.hu oldalon.